A viktoriánus korban bevett szokás volt a temetkezési kártyák értékesítése a labdarúgó mérkőzéseken, kicsit hasonló üzleti fogásként használták, mint manapság a meccsekre legyártott szurkolói emléksálakat. Az élet más területein már az 1800-as évek elejétől alkalmazták az emléket állító kis bilétákat, de a fociban csak az 1880-as években kezdett megjelenni. A drukkerek több ok miatt vásárolták ezeket: egyrészt egyfajta emléktárgy a rivális felett aratott győzelemről, vagy éppen saját csapatuk súlyos vereségéről, de sokan gyűjteményt állítottak össze, melyet a (jobb esetben sikeres) szezon végén párás szemmel nézegethettek vissza.
Az idő előrehaladtával egyre többen foglalkoztak a kártyák nyomtatásával, sőt futballklubok is szakosodtak erre, közülük a leghíresebb hivatalos gyártó a West Bromwich Albion volt. Sokszor kétféle verzióban is elkészítették, és attól függően, hogy melyik csapat állt nyerésre az adott meccsen, az éppen aktuálisat kezdték el eladásra bocsájtani a lelátókon.
(Az 1908-as Wolverhampton-Newcastle United FA-kupa döntő után 8 ezer(!) db nem értékesített kártyát dobtak ki a kukába, ugyanennyit pedig eladtak, persze a meccs végeredménye határozta meg, hogy melyik verziót…)
Érthető módon a döntetlenek számítottak az előállítók legnagyobb veszteségének, bár később olyan kártyákat kezdtek el használni, amelyeken a dátum és a stadion neve már nem szerepelt, így ezeket akár a két gárda következő találkozásakor újra felhasználhatták.
A temetkezési kártyák árusítása a futballban az I. világháborút követően esett vissza jelentősen és a programfüzetek megjelenésével az 1950-es évekre szinte teljesen eltűntek.
Mai szemmel nézve kicsit ízléstelen szokásnak tűnhet, de a brit futballhagyományok kitörölhetetlen fejezeteinek egyike marad örökre.
Történet forrása: WSC magazin