No Widgets found in the Sidebar

Az első huligánok nem a futballpályák környékén jelentek meg, sőt még csak nem is a sporthoz volt közük. Jó néhány elmélet létezik a szó eredetével kapcsolatban. Egyesek szerint egy igen lármás ír család vezetéknevéhez köthető még az 1890-es évekből. Azonban Clarence Rook, Hooligan Night (1899) c. könyve szerint Patrick Houlihantől (vagy Hooligan), egy ír tolvajtól származik, aki a londoni nyomornegyedben élt, és fosztogatta, illetve megverte az embereket. Hooligan egy igazi kemény fickó volt, saját bandát vezetett, akikkel gyakran utcai harcokba keveredett, valamint ingatlanokba tört be. Társaival általában a Southwark nevű csehóban gyülekeztek és iszogattak, miközben kitervelték következő akciójukat.

A „huligán” szó először 1894-ben jelent meg a londoni rendőrség nyilvántartásában, méghozzá egy Hooligan Boys nevű banda miatt. Egyik tagjuk 1898-ban meggyilkolt egy embert és innentől kezdve népszerűvé váltak a sajtóban városszerte. Patrick pályafutása akkor ért véget, mikor végzett egy rendőrrel egy utcai verekedés során. Hamar elfogták, bebörtönözték, majd nem sokkal ezután a rácsok mögött hunyt el. Ekkorra a Huligán név egész Londonban hírhedté vált és a bajkeverőkkel, az erőszakoskodó figurákkal azonosították. Így alakulhatott ki egy tevékenység, a huliganizmus.

Manapság sok nyelvbe beágyazódott és az erőszakos futballszurkolókat jellemzik ezzel.

(Az 1880-as években létezett egy családi képregény, a Nuggets, amely egy Londonba bevándorolt ír családról szólt, akik egy furcsa, büfészerű kocsival furikáztak az utcákon, egy kecskével az élén. A kirívó viselkedésükkel és sokszor törvénysértő cselekedeteikkel megfűszerezett sztorik nagy népszerűségnek örvendtek az olvasók körében.)

A képen az eredeti Huligán családi címer látható, illetve a Nuggets egyik borítója.

Kép: fulltable.com

Borító: Orosz Zsolt (FK)