Bő egy évszázaddal ezelőtt szó szerint a semmiből építették fel a bányatelepet az Andok gyomrában, amely rohamtempóban fejlődött többezer fős várossá. Sewell tömegkatasztrófákkal tűzdelt, gazdag históriájának legszebb oldalaira kívánkozik a futballmúltja, aminek váratlanul egy tollvonással vetettek véget. Csak úgy, mint a virágzó közösség jól megszokott mindennapjainak.
Éles szél csapkodja a pasztellszínű épületek kilazult ablakait, a több emeletben sorjázó lépcsőkön gömbörögnek lefelé az apró, színes zászlókból összeállt hulladékcsomók. A házak előterében nyíló hatalmas kanyonra eső kilátás pazar és egyben félelmet keltő. A végtelen csend áthatja az egész területet. Mindaddig, amíg a mélység alján meg nem jelenik egy-két turistabusz. Az utazók kíváncsiságtól vezérelve özönlenek a településre, ahol a rézbányászat legkülönlegesebb mementóit csodálhatják meg a negyven éve konzervált objektumok között.
Sewellnek manapság egyetlen állandó lakója sincs, de nem volt ez mindig így. 1905-ben a Braden Copper Company amerikai cég nyitotta meg az El Teniente („A hadnagy”) rézbányát az Andok csúcsai ölelésében 2200 méter magasságban. A telepet a vállalat első elnökéről, Barton Sewellről nevezték el. Mivel korábban lakatlan volt a vidék, ezért a legközelebbi városból, a hatvan kilométerre fekvő Rancaguából toboroztak munkásokat a rendkívüli feladatra. Közlekedési útvonalak híján a két pont közötti elképesztően nehéz hegyszakaszon kiépítettek egy vasútvonalat a dolgozók számára, közúton lehetetlen volt megközelíteni a tábort. A fokozódó kitermelés egyre komolyabb infrastruktúrát igényelt, így a cég vezetősége egy komplett várost kezdett el felhúzni a hegység oldalain. A szintkülönbségek miatt esélytelen volt utakat létesíteni az épületek között, csak lépcsőkön keresztül tudtak mozogni az emberek, ezért „A lépcsők városa” elnevezéssel illették.
A virágzó „Eldorádó”
Az itt dolgozó bányászok és családjaik a kor legszínvonalasabb szolgáltatásait élvezhették, még a környékbeli nagyvárosok sem biztosítottak olyan feltételeket saját lakóinak, mint Sewell. Komfortos társasházak egész sorát építették fel, az egyre növekvő gyerekszám miatt iskolát nyitottak és a szórakozási lehetőségek körét is folyamatosan bővítették. Az egészségügyi ellátást egy korszerű kórház felkészült személyzete garantálta, de a telep rendelkezett bírósággal, bankkal, rendőséggel, a kulturált kikapcsolódást pedig a színház és a mozi működése tette lehetővé. Az I. és a II. világháborúk okozta megnövekedett rézigény csak tovább lendítette ezt a folyamatot, mint ahogyan a népességszámot is, amely csúcsidőszakban meghaladta a 16 ezer főt.
Természetesen a sport – elsősorban a futball – sem maradhatott ki a többségében chilei, kis részben amerikai származású lakosok életéből. A hely adottságai miatt egyetlen sportolásra alkalmas terület akadt, mégpedig a két hegy lábának találkozásánál fekvő egyetlen sík placc, az Agua Dulce földes pályája, mely korábban édesvíztárolóként szolgált. A kezdeti években csak műszakok közti baráti meccseket játszottak a szabadidő eltöltéseként, de hamarosan egy ütőképes csapat alakult ki. Olyannyira, hogy a Deportivo Alianza de Sewell névre elnevezett helyi sportegyesület később megmérkőzhetett a chilei labdarúgás tradicionális klubjaival, így például a Colo Colo, az Audax italiano, vagy a Santiago Wanderers is tiszteletét tette a bányatelep játékterén.
Számos nívós játékos nevelkedett a kavicsos hegyoldalak házai közt megbújó szűk vágatokban. Közülük a leghíresebb kétségtelenül a 25-szörös chilei válogatott Hernán Rodríguez Aliste, aki az 1930-as évek derekán költözött szüleivel a bányavárosba. 1954-ben debütált a Colo Colo színeiben, egy év múltán pedig már a nemzeti csapat szerelését is magára húzhatta. Szintén válogatottságig vitte a Sewellben született Gabriel Rafael Mendoza Ibarra, aki gyermekkorának nagy részét ott töltötte. Az O’Higgins együttesében profivá váló labdarúgó 36 alkalommal szerepelt a címerest mezben. Pályafutása csúcsán igazolt a Colo Colo-ba és 1991-ben kezdőként játszott a Magyarország elleni meccsen a Copa Aeroflot keretein belül.
Egy rövid időre a futballvilág elitjének szele is meglegyintette a telep sport iránt érdeklődő szorgos népét, ugyanis a közeli Rancaguában található stadion az 1962-es labdarúgó világbajnokság egyik helyszíne volt, az eseményre természetesen Sewellből is voltak érdeklődő szurkolók.
Tragédiáktól az elnéptelenedésig
A gondtalan évtizedeket azonban beárnyékolta néhány szerencsétlenség. Az egyik legtragikusabb esemény – a „Smoke Tragedy” – 1945 júniusában történt, amikor is tűz ütött ki az egyik tárna bejáratánál. A huzat bevitte a füstöt a járatokba és ennek köszönhetően 355 ember fulladt meg. Az áldozatok életkora átlagosan 31 év volt, temetésükön 25 ezer ember vett részt, köztük Juan Antonio Rios köztársasági elnök. A szomorú eset egyetlen pozitív hozománya az volt, hogy a chilei hatóságok ezt követően alapjaiban változtatták meg a bányászati törvényeket és a munkahelyi balesetekhez kapcsolódó kártérítési kifizetések végrehajtásának módját.
1960 februárjában egy másik szörnyű csapás rázta meg a helyi közösséget, méghozzá pont a focipálya közvetlen szomszédságában. A Sewellből Rancaguába tartó vonat az Agua Dulce szektor előtti kanyarban kisiklott – vélhetően az anyagtároló vagonok túlterheltsége és az utasok nagy száma miatt. A balesetben 33-an vesztették életüket, míg több mint százan megsérültek.
A szomorú történések ellenére a prosperáló bányatelep ekkor élte fénykorát, a lakosok továbbra sem szenvedtek hiányt semmiben és a futballcsapat is egyre ismertebb lett a térségben. Az 1960-as évek második felében azonban hanyatlásnak indult a rézbányászat. A chilei kormány többséget szerzett a bányatársaságban, majd néhány esztendő múltán államosította azt, a dolgozók és családjaik nagy részét pedig Rancaguába telepítették. Közben egy autóutat létesítettek a két település között, ami még inkább csökkentette az elszigetelt Sewell népességmegtartó képességét. 1980-ban teljesen leállították a termelés, és elnéptelenedett a „lépcsők városa”. Természetesen a focicsapat is csendben, nyom nélkül szűnt meg.
Úgy tűnt, teljesen eltűntetik a Föld színéről a szellemvárossá silányult zónát, ugyanis nekiláttak az épületek elbontásának, az emberek által létrehozott objektumok maradéktalan felszámolásának. A házak kétharmadának lebontása után évekig elhagyatottan állt, mígnem a CODELCO – a chilei állam rézbányászati társasága – és az El Teniente tulajdonosa kidolgozott egy komplex turisztikai és természetvédelmi tervet a terület hasznosítására. A megmaradt létesítményeket felújították és megnyitották a turisták tömegei előtt. 2006-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította Sewellt.
Néhány évvel ezelőtt a friss chilei bajnok, a Rancaguában székelő O’Higgins FC csapata ellátogatott a múzeumként funkcionáló telepre. Eduardo Berizzo vezetőedzőt és a kerettagokat lenyűgözte az egyedülálló látvány. Saját elmondásuk szerint, azért utaztak el a különleges helyszínre, hogy ezzel is adózzanak a nagy áldozatot vállaló, tevékeny elődök emlékének és erősítsék kötődésüket a helyi hagyományokhoz.
„Az El Teniente bánya történelme szorosan kapcsolódik a régióhoz és annak népéhez. A bányászatnak és a sportnak sok közös vonása van. A nehézségek leküzdése és a lehetetlennek hitt eredmények elérése mind olyan tapasztalatok, melyek azonosak. A bányavállalat számára nagy megtiszteltetés Chile bajnokainak fogadása.” – nyilatkozta Flavio Angelini a találkozó után.
„Nagyon jó érzés, hogy a klub ennyire kötődik a helyi tradíciókhoz. Az O’Higginsnek mindig is sok bányamunkás szurkolója volt, olyan keményen dolgozó emberek, akik panaszkodás nélkül végezték feladataikat. Szeretnénk valamit visszaadni nekik és családjaiknak.” – mondta Berizzo a lépcsőkön sétálva.
A világ egykori legnagyobb rézbányája csökkentett ütemben manapság is üzemel, viszont a hajdan élettel teli közösségi tereket csak a messziről jött kirándulók töltik meg. A focipálya területét pedig a régi játékosok dicső szelleme lengi be.
Szöveg: Orosz Zsolt (FK)
Felhasznált források, képek:
clarin.com, codelco.com, uchile.cl, cclm.cl, wikipedia.es, chile-catastrofes-tragedias.blogspot.com, origo.hu, magyarfutball.hu