Nézem az elszántan és büszkén pózoló játékosokról készült fotót, olvasom a régi, magasztos történeteket és egyszerűen nem akarom elhinni azt a szívfacsaró valóságot, ami ma Bánszállást jellemzi. A település több mint 150 éves története kezdetén a mennyország díszes szobájában érezhették magukat az ott lakók, viszont az utóbbi néhány évtizedben a pokol legmélyebb bugyraira emlékezetet a vidék.
A kép tanúsága szerint az 1930-as évek elején készülhetett a csapatfotó, a Bánszállási Testgyakorlók Köre ekkor már évek óta működött. A pontos alapításra vonatkozó adatot nem találtam, de vélhetően az Ózdi Kohász létrehozását követő esztendőkre tehető, vagyis az 1910-es évek kezdetére. A székeken ülő férfiak foglalkozása többségében a helyben üzemelő bányához köthető. Nem véletlen, maga Bánszállás megszületését is a szénbánya megnyitásának köszönhetjük.
Az Ózdtól hét kilométerre fekvő bányásztelepülés kialakulása 1868-ban indult, ekkor nyílt meg a bánya, a fokozódó termelés miatt egyre több ember telepedett le az erdős dombok által ölelt völgyben. Egy sokszínű, soknemzetiségű közösség képe bontakozott ki az évtizedek során. Erdélyből, az Alföldről, de még Csehszlovákia felől is érkeztek ide betelepülők. Gazdag kulturális élet jött létre, társasági terek egész sora épült ki határain belül, így óvoda, iskola, bolt (magazin), kocsma, kerthelyiség, lampionos sétáló liget, kuglipálya, kultúrház, mozi, vidámpark. És persze focipálya. A futball a legnépszerűbb sporttevékenység volt a környéken, a helyi sportpályát a telep északi pontján jelölték ki és kétméteres deszkakerítéssel, valamint sodronykötéllel kerítették el. A bejárattal szemben fedett lelátót építettek, a nézőterét pedig lócákkal töltötték meg.
A labdarúgók rendre a térség legjobb csapatai ellen mérettették meg magukat, a legsikeresebb időszak az II. világháború kitöréséig tartott, amikor is az országos harmadosztálynak számító bajnokságban szerepelt a BTK. A világégést azonban hanyatlás követett. Nem csak a sportban, hanem Bánszállás mindennapjaiban is. A virágzó telep, az összetartó közösség bomlásnak indult. Megszűnt a bánya és a központi raktár, elvitték az iskolát, egyre csak nőtt a munkanélküliek és az elvándorlók száma. Az 1980-as évek elejétől kezdve elindult a leszakadó társadalmi rétegek beköltözése az egykor meghitt bányászlakásokba.
A városi és falusi szegregátumok szerves részei lettek Észak-Magyarország szociális valóságának, így Ózd térségében is egyre inkább jellemzővé vált. A rendszerváltás után tovább gyorsult a negatív folyamat. Aki elköltözött Bánszállásról, az már soha többé nem tudott visszatérni, hiszen sok esetben azonnal elbontották a házát az illegális bontóbrigádok. A hajdani közösségi élet helységeit kivétel nélkül megsemmisítették. Már a legalapvetőbb szükségletek kielégítésére sem voltak adottak a feltételek. A vizet elzárták, vagy felszámolták a vezetékeket, csak egy-egy út menti kútról tudtak ivóvizet szerezni a lakosok. A helyi buszjárat sem érintette már egy idő után a település belső utcáit, a sofőrök testi épségének megőrzése érdekében csak egy megállót jelöltek ki a házaktól távolabbra eső főúton. A falakon belül maradt a félelem, a kilátástalanság és a nyomor. Kialakult egy párhuzamos valóság, amiről senki nem akar hallani.
Mindeközben a focicsapat továbbra is működött. Igaz, csupán megyei másodosztályú, vagy járási szinten. Az 1990-es években a körzeti bajnokságban találhatjuk a dicső múlttal rendelkező Bánszállási TK nevét. A feljegyzések szerint az utolsó szezon 1998/1999-ben érkezett el az Ózd körzeti B-ligában, vagyis a magyar nyolcadosztályban.
A focipálya helye máig meg van, persze minden mozdítható tárgyat nélkülözve. Szomszédságában néhol még feltűnnek a kibelezett, barlangszerű házak, ahol manapság is élnek emberek, többségében gyerekek…
Hogy milyen jövő vár a településre? Egyáltalán van-e jövője egy olyan telepnek, amelynek már jelene sincs? Nehéz kérdés. Mindenesetre erős képpel találkozik az, aki meglátogatja a még működő helyi tagóvodát, ugyanis a szűk utcácska másik oldalán a temető fekszik.
Ez Bánszállás tragédiája, ez Magyarország tragédiája.
Köszönöm a háttérinformációkat Fükő Lászlónak!
Képek: Volt egyszer egy Bánszállás Facebook-csoport, Hajdú D. András/Abcúg
